Jump to content


Windows Live Messenger 2011


53 replies to this topic

#1 Engelhardt

    Ismerős

  • Tagok
  • PipPip
  • 38 posts

Posted 2010. February 10. 01:55 AM

Az első képek a Windows Live Messenger 2010-ről

Forrás: WinFuture – Erste Bilder vom Windows Live Messenger 2010
A képek a Neowin oldaláról származnak.

A Microsoft máris dolgozik a Windows Live szolgáltatások 4. hullámán. Az első képek máris felbukkantak a Windows Live Messenger 2010-ről, amit nyilvánvalóan máris a bétaprogramok keretében tesztelnek.

A Neowin portál tette közzé azokat a képeket, amik egy átdolgozott felhasználói felületet mutatnak. Nyilvánvalóan a Microsoft néhány alapvető változtatást eszközölt a Windows Live Messenger főablakán, amik jelezhetik a szociális hálózatokba fektetett nagyobb hangsúlyt.

A főablak bal oldali területén az úgynevezett “Social Stream” jelenik meg, ami a Windows Live által nyújtott frissítéseket mutatja. A frissítések a felhasználó Messenger-partnereitől származnak és a Live-szolgáltatásokon keresztül válnak elérhetővé.

kép

A Messenger jelenlegi verziójában is létezik már a szociális hálózatok integrációja, és a beszélgetésablak felső területén helyett kaptak. A Social Stream működésének feltétele kétségtelenül az, hogy a partner az ő Facebook-, Twitter- és blogfrissítéseit megossza a Windows Live-on keresztül.

Egy további fontos újdonság a több beszélgetésablak megjelenítésének lehetősége egy ablakban fülek segítségével. További információk a Windows Live Messenger 2010 újdonságairól eddig nem láttak napvilágot.

kép

A Windows Live 4. hulláma várhatóan 2010 első negyedévében válik elérhetővé.

#2 LoRenZo

    MSW Fan

  • Tagok
  • PipPipPipPipPipPipPipPipPipPip
  • 359 posts

Posted 2010. February 10. 10:39 AM

Nagyon remélem, hogy bizonyos hibákat kijavítanak benne, amikkel a jelenleg verzióban szembesültem. Például, biztos sokan szembesültetek vele, hogy nem lehet a hangokat a programon belül lecserélni (manuálisan felül kell írnod a hangfájlokat). Továbbá, ha letiltom a photoshare-t, és valaki úgy küld nekem képet, akkor az egész kifagy - valami olyasmi megoldást szeretnék erre, hogy helyezzék el a programon belül a letiltását, és letiltott esetben normál fájl küldéseként érzékelje, ha a másik photoshare-be kezd. Azt is utálom, hogy nem lehet rengeteg különféle kiterjesztésű fájlt átküldeni (amíg nem állítod be a víruskeresőt), értem én, hogy mit akarnak ezzel elérni, de inkább akadályoz, minthogy segítene.

Ez a füles megoldás egyébként tetszik. Ezt a Facebook/Twitter részt pedig nem egészen értem: most itt frissítgetheti az ember a saját bejegyzéseit, vagy csak olvashat? (Bár mondjuk Facebook esetén mindenképp be kell jelentkezni, gondolom.) Igazából nem élek egyikkel sem, de nem szívesen használnám 3 jelszavam 1 programon belül... Ezt leszámítva még jó is lehet. Mondjuk, ahogy elnézem, itt már mindenkit Facebook-függőnek állítanak be, azaz nem lehet inaktíválni a bal oldali panelt (gondolom, a jobb oldali a klasszikus Messengert jelentené), pedig én örülnék egy ilyen lehetőségnek is. Mindenesetre, ha kijavítják a fentebb említett dolgokat, akkor akár elég jó IM kliens is lehet, akárcsak a jelenlegi elődje.
kép
i like the sparkle in your eyes!

#3 tomyboy2

    MSW Fan

  • Tagok
  • PipPipPipPipPipPipPipPipPipPip
  • 837 posts

Posted 2010. February 10. 16:24 PM

Dátum: LoRenZo

Nagyon remélem, hogy bizonyos hibákat kijavítanak benne, amikkel a jelenleg verzióban szembesültem. Például, biztos sokan szembesültetek vele, hogy nem lehet a hangokat a programon belül lecserélni (manuálisan felül kell írnod a hangfájlokat). Továbbá, ha letiltom a photoshare-t, és valaki úgy küld nekem képet, akkor az egész kifagy - valami olyasmi megoldást szeretnék erre, hogy helyezzék el a programon belül a letiltását, és letiltott esetben normál fájl küldéseként érzékelje, ha a másik photoshare-be kezd. Azt is utálom, hogy nem lehet rengeteg különféle kiterjesztésű fájlt átküldeni (amíg nem állítod be a víruskeresőt), értem én, hogy mit akarnak ezzel elérni, de inkább akadályoz, minthogy segítene.

Ez a füles megoldás egyébként tetszik. Ezt a Facebook/Twitter részt pedig nem egészen értem: most itt frissítgetheti az ember a saját bejegyzéseit, vagy csak olvashat? (Bár mondjuk Facebook esetén mindenképp be kell jelentkezni, gondolom.) Igazából nem élek egyikkel sem, de nem szívesen használnám 3 jelszavam 1 programon belül... Ezt leszámítva még jó is lehet. Mondjuk, ahogy elnézem, itt már mindenkit Facebook-függőnek állítanak be, azaz nem lehet inaktíválni a bal oldali panelt (gondolom, a jobb oldali a klasszikus Messengert jelentené), pedig én örülnék egy ilyen lehetőségnek is. Mindenesetre, ha kijavítják a fentebb említett dolgokat, akkor akár elég jó IM kliens is lehet, akárcsak a jelenlegi elődje.
Ki tudtam cserélni a hangokat a programon belül, bár a letiltással kapcsolatban nem értem, hogy mire célzol. Ha letiltasz egy partnert, akkor sem üzenet, sem fájlt nem fog tudni küldeni. Igen, a futtatható fájlokat körülményesebb átküldeni, de ha nem jelölsz be semmit, akkor csak megkérdezi, hogy fertőzött lehet a fájl, biztos fogadod. A szociális hálózatot meg le fogom tiltani, csak a helyet foglalja el.
kép

#4 LoRenZo

    MSW Fan

  • Tagok
  • PipPipPipPipPipPipPipPipPipPip
  • 359 posts

Posted 2010. February 10. 18:25 PM

A photoshare letiltásáról beszéltem. Amikor egy módosított .exe-t használsz (ami az afterfix-en is fent van), és úgy küld a másik fél képet, hogy neki alapból photoshare-rel van a kliens, akkor az enyém kifagy. (Egyébként nem olyan rég óta csinálja ezt, és nem csak nálam. Most vagy korábban mindenki normálisan küldte a képeket, egy fájl küldése funkcióval - amit azért kétlek -, vagy pedig Csala Zsuzsa!) És nem a fájlok fogádásáról beszéltem, hanem a küldésről. .zip-et nem tudok küldeni, át kell neveznem .jpg-re, ha ott akarom átjuttatni. A 8.5-ös kliens nem sírt folyton.
Egyébként jó, hogy szóba hoztad a letiltást, ezzel is van bajom, ki is hagytam az előző postból. Vagyis nem egészen így, mindjárt megmagyarázom: ebben a verzióban (2009), ha LETÖRLÖK (tehát nem tiltom le, csak törlöm!) valakit a listámból, akkor egy idő után nem látja, hogy be vagyok jelentkezve. Többször is tapasztaltam, meg az ismerősöm szólt, hogy nála be vagyok jeletnkezve, a másiknál meg nem. 8.5-nél letöröltem, aztán, ha akart valamit, tudott írni. Itt meg egyenértékű gyakorlatilag a tiltással, ha letörlöm.
A hangok cseréjéről annyit, ha én nem tudok betenni sima .wav fájlokat. Törölni tudok, de mintha azt is visszavarázsolná egy idő után (?!). És nem csak nekem van ilyen gondom a cserével, olvastam róla a neten. Úgy tudnám jellemezni a 2009-es klienst, mint az XP utáni Vistát. (És csak azért, mert mondjuk Te működésre tudod bírni mindkettőt - nem azt mondom, hogy én nem -, attól még nagyon is el lettek... rontva.) Remélem, a 2010-es kliens a Win7-et egyenértékű színvonalat produkál.
Egyébként nekem annyira egybeforrottnak tűnik az új főablak, hogy ránézésre azt mondom, hogy nem fogod tudni letiltani a szociálisát hálózatot, mert bele van intergrálva a főablakba. De én is le szeretném tiltani, szóval Neked legyen igazad. :)
kép
i like the sparkle in your eyes!

#5 tomyboy2

    MSW Fan

  • Tagok
  • PipPipPipPipPipPipPipPipPipPip
  • 837 posts

Posted 2010. February 10. 18:59 PM

Az már pedig kikapcsolható: http://www.winblogge...-2010-elozetes/ csak a hozzászólásokat kell nézni. :)
kép

#6 Engelhardt

    Ismerős

  • Tagok
  • PipPip
  • 38 posts

Posted 2010. February 10. 21:42 PM

tomyboy2 üzenetéből idéznék, hogy nekem volt már olyan hogy a partner törölve, és tiltva is lett, ilyen MSN link vírus küldözgetés miatt, és letiltott módban is folytatta egy darabig a linkek küldését!

Nekem összességében tetszik a 2009-es verzió, csak ez a fotómegosztás nem hogy így beteszi az egész képet nagyba, és nem maradt meg az hogy ha képernyőképet készítesz és CTRL V paranccsal beillesztetted akkor a 8.5-ös verzióban rögtön átküldte a képet mint egy bármely fájlt!

#7 LoRenZo

    MSW Fan

  • Tagok
  • PipPipPipPipPipPipPipPipPipPip
  • 359 posts

Posted 2010. February 10. 23:16 PM

Na, pont ezt mondom én is, hogy az milyen jó volt a régi módszer! Meg lehet azt csinálni, hogy visszaállítsad - ahogy arra már korábban utaltam -, de akkor meg kifagy, ha a másik fél fotómegosztással küld képet. Ezért lenne jó, ha opciónális lenne ez a funkció, és akkor mindenki úgy használhatná, ahogy akarja. Biztosan megoldható lenne. Sose értettem, hogy a jól bevált dolgokon minek kell változtatni. Egyébként nem is értem ennek a lényegét, tovább tart lementeni is. És tényleg eltakar mindent, a profilképek is eltűnnek közben...
Nekem egyetlen egy ember van letiltva linkküldözgetésért. Általában elmagyarázom, hogy mit kell csinálni, hogy ne forduljon elő többet, de amikor óránként ötöt küldött ez acc, akkor már nagyon ráuntam. Egyébként nem vagyok az a letiltós fajta - igaz, nincs is 200+ partnerem :)
kép
i like the sparkle in your eyes!

#8 tomyboy2

    MSW Fan

  • Tagok
  • PipPipPipPipPipPipPipPipPipPip
  • 837 posts

Posted 2010. February 10. 23:41 PM

Mostanság olyan csajok próbálnak felvenni, akik egy szexcam cégnél dolgoznak, és arra próbálnak rávinni, hogy regisztráljak oda. Aha persze, regisztrációnál kérnek bankkártyaszámot is. Úgyhogy a partnert letiltottam/letöröltem, a többit viszont elutasítottam + bejelentettem őket spam-ért.
kép

#9 Engelhardt

    Ismerős

  • Tagok
  • PipPip
  • 38 posts

Posted 2010. February 11. 13:13 PM

Nekem Skype-on volt rengeteg ilyen SzexWebcam-os jelenetem :)

#10 male

    MSW.hu

  • Adminisztrátorok
  • 1251 posts

Posted 2010. February 21. 19:41 PM

Újítások:
- Közösségi szájtokkal való integrálás (pl. Facebook)
- Alapból nagyobb megjelenítendő kép
- Fülek
- Új felhasználói felület
- Több testreszabható jelzés
- Megjelenítendő kép elhelyezésének módosítása (jobb vagy bal oldalon)
- Cleartype kikapcsolásának lehetősége

Screenshotok:
http://www.neowin.ne...eenshots-leaked
http://www.neowin.ne...r-2010-revealed

#11 LoRenZo

    MSW Fan

  • Tagok
  • PipPipPipPipPipPipPipPipPipPip
  • 359 posts

Posted 2010. February 21. 20:15 PM

Ahogy a kommentekben olvasni lehet, valószínűleg a sok új funkció lesz a veszte a Messengernek... Egy IM programtól én egyszerűséget várok el, szerintem ezt a 8.5-ös verzióban valósították meg a legjobban - az újabb kiadásokban elég lett volna annak hibáit, illetve a nem vizuális módosítással járó újdonságokat (több helyről történő bejelentkezés egy időben, mozgókép, mint avatár) implementálni. Ha így folytatják, akkor a következő verzióban benne lesz az Office és a Media Player is :)
Igazából a legnagyobb bajom ezzel az egésszel az az, hogy a 8.5-öt már egy ideje nem lehet használni, így rá vagyok kényszerítve azokra a dolgokra, amik nem jönnek be - természetesen, amennyiben a Microsoft kliensét akarom használni.
kép
i like the sparkle in your eyes!

#12 tomyboy2

    MSW Fan

  • Tagok
  • PipPipPipPipPipPipPipPipPipPip
  • 837 posts

Posted 2010. February 21. 20:48 PM

Nálam a 9.0-ás a legjobb, és szerintem így a legjobb. De várjunk csak! Ha nem magyar területet választunk (mondjuk USA-t), akkor ott is bejönnek ilyen videók, meg hasonló fölösleges dolgok. Szerintem nálunk továbbra is csak egy sima Messengerrel lesz dolgunk, bár sajnálom, hogy az emotikonok meg fognak változni.
kép

#13 male

    MSW.hu

  • Adminisztrátorok
  • 1251 posts

Posted 2010. February 21. 21:06 PM

LoRenZo-val egyet kell értenem, mert szerintem ahogy jönnek az újabbnál újabb msn kliensek, annál több helyet és memóriát foglalnak, instabilabbak. Kicsi, jól kinéző, gazdag funkcionalitású és gyors klienst szeretnék, nem egy egyre jobban hízó "tehenet" :)

#14 male

    MSW.hu

  • Adminisztrátorok
  • 1251 posts

Posted 2010. March 26. 21:48 PM

Tettem fel képeket ide: http://images.msw.hu/wlm2010-m2/

#15 Engelhardt

    Ismerős

  • Tagok
  • PipPip
  • 38 posts

Posted 2010. March 27. 11:37 AM

Honnan van meg a béta? :oops:

#16 csontos

    MSW Fan

  • Tagok
  • PipPipPipPipPipPipPipPipPipPip
  • 177 posts

Posted 2010. March 27. 11:43 AM

Dátum: Engelhardt

Honnan van meg a béta? :oops:
Igen, ez engem is érdekelne :D

#17 tomyboy2

    MSW Fan

  • Tagok
  • PipPipPipPipPipPipPipPipPipPip
  • 837 posts

Posted 2010. March 27. 15:59 PM

Na ha ilyen rondák lesznek a hangulatjelek, akkor vissza fogom operálni őket a korábbi verziókból.
kép

#18 male

    MSW.hu

  • Adminisztrátorok
  • 1251 posts

Posted 2010. March 27. 16:18 PM

Pedig úgy látszik azok lesznek: http://images.msw.hu/wlm2010-m2/17.PNG..

#19 devil666

    MSW Fan

  • Tagok
  • PipPipPipPipPipPipPipPipPipPip
  • 251 posts

Posted 2010. March 27. 18:58 PM

Inkább a méretéből faragnának le,mondjuk 1/3-részt,legalább.
Ezt is el fogják cseszni,a végén lesz majd vagy 100 mega...
Nekem marad a régi MSN...
Lenovo Q45 motherboard,2x2GB Kingmax DDR3 1333Mhz,Core2Duo E6750,ATI HD 3850/256Mb GDDR3,Creative X-Fi,Thermalthake V3 Black Tower..

#20 Engelhardt

    Ismerős

  • Tagok
  • PipPip
  • 38 posts

Posted 2010. March 28. 14:42 PM

sztem nem árt már az ikonokra egy teljes frissítés, mert ezeket a régieket már nagyon unom! :S





1 user(s) are reading this topic

0 members, 1 guests, 0 anonymous users