Ugrás a tartalomhoz


Eset NOD32 3.0 (magyar)


91 válasz érkezett a témában

#41 LoRenZo

    MSW Fan

  • Tagok
  • PipaPipaPipaPipaPipaPipaPipaPipaPipaPipa
  • 359 Hozzászólás:

Elküldve: 2008. March 23. 22:32 PM

Nem az, hogy utálom, csak nagyon sok panasz van úgy általában a routerekre (a környezetemben). Egy kicsit kifejtem, hogy értsd, mire gondoltam: nyári gyakon is jópár routert kellett lecserélni, mert tönkre mentek, vagy csak szimplán nem akartak működni, sok helyre ki kellett menni beállítani a szervizeseknek. Koliban egyik ismerősömnek wlan-os router kellett, de nem tudták működésre bírni, hiába cserélték ki másikra. Máshol is ment tönkre router, hol teljesen, hol csak a wlan része nem akart működni, pedig a beállítások stimmeltek (látta a másik gép, de nem tudott csatlakozni - nem volt jelszóval védve). Szóval én még csak-csak megbírkoznék az ilyen dolgokkal, de gondolhatod, hogy a hozzá nem értők hogy lehetnek ezzel... És szerintem itt is nagyon sok olyan van, aki nem igazán (vagy kevésbé) ért a dolgokhoz, nem úgy, mint például Te, és mondjuk ebből kifolyólag olyan problémákba ütközhetnek, amiket említettem... Csak ettől akartam őket "megkímélni". Tehát olyasmire gondoltam, hogy egy géphez nem kell szerintem router. Meg koliba se...mert, ha a dhcp nincs letiltva, akkor nagyon sokan megharagudhatnak a tulajra :) És ugyanakkor azt sem feltételezem, hogy aki egy szoftveres tűzfalat nem tud alapszinten kezelni, az egy routert simán be tudna állítani. Szóval sajnálom, ha félreérthető voltam. Itthonra pedig nem látom szükségességét, mivel csupán egyetlen gép csatlakozik a netre (és helyi hálom sincs egyébként).
kép
i like the sparkle in your eyes!

#42 devil666

    MSW Fan

  • Tagok
  • PipaPipaPipaPipaPipaPipaPipaPipaPipaPipa
  • 251 Hozzászólás:

Elküldve: 2008. March 24. 08:36 AM

Én úgy gondolom,hogy a Lorenzo által emlitett "Vistás problémák" nagy része a NEM MEGFELELŐ hardverkonfiguráció-ból adódik(pl.régi a gép,kevés memória,nem korszerü összeállitás stb.).Nagyon kevés mai eszközhöz nincs Vista driver,az 1-2 éves gépeknél szinte mindenhez van már...A Vista stabilitásáról meg annyit,hogy én 1 éve használom(most rájött az SP1 is),és mig anno az XP-vel voltak gondjaim,a Vistával szinte semmi.Nincs "lassulás",mint az XP-nél telepités után pár hónappal,hanem ugyanolyan gyors mint először...Reakciókészsége sokkal jobb mit az XP-nek.Ezek az én tapasztalataim,gondolom mindekinél máshogy lehet.Összeségében mindenki használja azt,ami neki (és a gépének) a legmegfelelőbb.Röviden ennyi.
Lenovo Q45 motherboard,2x2GB Kingmax DDR3 1333Mhz,Core2Duo E6750,ATI HD 3850/256Mb GDDR3,Creative X-Fi,Thermalthake V3 Black Tower..

#43 LoRenZo

    MSW Fan

  • Tagok
  • PipaPipaPipaPipaPipaPipaPipaPipaPipaPipa
  • 359 Hozzászólás:

Elküldve: 2008. March 24. 11:49 AM

Az előző kommentem kicsit elkapkodtam, és kimaradt pár dolog. Csak annyit tennék még hozzá a routeres részhez, hogy amiket írtam, azokat az alsó kategóriás szériákra értettem (pár ezer forintos értékben). Amit Te (saladfingers) vettél, feltételezem, hogy jóval komolyabb és megbízhatóbb, pláne miután még "tuningoltad" is. Viszont az átlag felhasználók nem hiszem, hogy szívesen mélyebbre nyulnának a pénztárcájukba, főleg, ha nem is értenek hozzá, és csak egy "dobozt" látnak majd, amin keresztül több gépen van net, és esetleg a laptopot is lehet ide-oda cipelni a lakásban netezés közben. Szóval az ilyenekkel van sok gond, legalábbis az én tapasztalataim szerint. (A firmware frissítés pedig nem segít minden esetben.) Ennyit szerettem volna még ehhez hozzáfűzni.
Devil666 természetesen Neked is igazad van, ha megvan hozzá a vas, és kicsit helyre is tudod pofozni, akkor biztosan megfelelő működést biztosít. De itt is arra utaltam volna igazából, hogy amint lehetett, mindenki felpakolta a vistát... Sok embernek nem volt megfelelő gépe hozzá, hogy megfelelő teljesítményt nyújtson a gépe, de mégis "büszkének" érezték magukat, hogy vistájuk van. A másik része a dolognak, hogy rengeteg laptopot úgy adnak el, hogy vista van hozzá, de közben például 512MB rammal van felvértezve a gép. Azt hiszem, ezt nem kell részleteznem. De itt is igazából azzal van a gond, hogy ilyen esetben csak vistás drivert adnak a gép mellé, és ilyenkor oprendszer csere esetén még azokat is külön be kell szerezni...
Én igazából nem próbáltam még a vistát (saját gépen, amin mellesleg kényelmesen elfutna), de talán láttátok, hogy a másik topicba betettem egy linket, melyben le van írva, hogy bizony még az sp1-nél is van komoly gondok (pl. driverekkel), ami szerintem eléggé kiábrándító. Írtad, hogy "nem megfelelő hardverkonfigurációból adódik", de azért úgy hiszem, hogy pl. az optikai meghajtónál ez a kifejezés érvényét veszti, hiszen az végül is egy teljesen hétköznapi dolog (mondjuk a folyamatosan frissülő videokártya készletethez képest).
És elnézést, amiért nagyon eltértem a topic témájától. És, hamár mindenképp ragaszkodtok a NOD-hoz (mert ugyebár mindenki használja azt, ami nála bevált), akkor legalább egy normális tűzfalat szerezzetek be mellé.
kép
i like the sparkle in your eyes!

#44 Ender

    Újonc

  • Tagok
  • Pipa
  • 9 Hozzászólás:

Elküldve: 2008. March 24. 16:06 PM

Én router párti vagyok.
Egy jól felkonfigurált router a külső támadások 90%-át megfogja.
Nem kell kábelezéssel bajlódni.
Biztonságos: SSID off + WPA2 + DHCP limit + MAC filter + power limit, és nem sokan fognak engedély nélkül bejönni.
A QoS pedig segít megfelelően szétosztani a sávszélt, nincs az, hogy ha valaki tölt le akkor belassul a többieknek.

Persze lehet hulladékot venni, csak mert olcsóbb 2000 Ft-al. De akkor nem kell csodálkozni ha hardveres hiba van kéthetente, meg összeomlik 3 user felett.

Nálam a Linksys WRT54GL másfél éve megy kikapcsolás nélkül vegyes (lan+wlan) üzemben, és még nem kellett fagyás miatt újraindítani (DD WRT v23 SP2-vel). Az új ára 14eFt, szerintem még mindig best buy. Ha kinyiffanna, újra ilyet vennék.

Na de mi a helyzet a NOD32 v3.0 magyar verzióval? :)

#45 zolee21

    Újonc

  • Tagok
  • Pipa
  • 1 Hozzászólás:

Elküldve: 2008. March 25. 15:57 PM

ESET NOD32 Antivirus v3.0.650.0 HUN (32-bit)

ESET Smart Security v3.0.650.0 HUN (32-bit)

#46 devil666

    MSW Fan

  • Tagok
  • PipaPipaPipaPipaPipaPipaPipaPipaPipaPipa
  • 251 Hozzászólás:

Elküldve: 2008. March 25. 22:28 PM

A 64 bites-ről mi hir??
Lenovo Q45 motherboard,2x2GB Kingmax DDR3 1333Mhz,Core2Duo E6750,ATI HD 3850/256Mb GDDR3,Creative X-Fi,Thermalthake V3 Black Tower..

#47 Bootor

    MSW.hu

  • Moderátorok
  • 1495 Hozzászólás:

Elküldve: 2008. March 25. 22:36 PM

ESET NOD32 Antivirus v3.0.650.0 HUN (64-bit)

ESET Smart Security v3.0.650.0 HUN (64-bit)

#48 devil666

    MSW Fan

  • Tagok
  • PipaPipaPipaPipaPipaPipaPipaPipaPipaPipa
  • 251 Hozzászólás:

Elküldve: 2008. March 25. 22:55 PM

Köszi a linket!:))
Lenovo Q45 motherboard,2x2GB Kingmax DDR3 1333Mhz,Core2Duo E6750,ATI HD 3850/256Mb GDDR3,Creative X-Fi,Thermalthake V3 Black Tower..

#49 oizo

    MSW Fan

  • Tagok
  • PipaPipaPipaPipaPipaPipaPipaPipaPipaPipa
  • 119 Hozzászólás:

Elküldve: 2008. May 02. 21:21 PM

jó a nod, csak az a gáz vele hogy a saját crackjében se veszi ésre a trójait.. :) :D meg még elég gyakran nem... :)

#50 7alvoo

    Újonc

  • Tagok
  • Pipa
  • 14 Hozzászólás:

Elküldve: 2008. May 03. 08:30 AM

Dátum: oizo

jó a nod, csak az a gáz vele hogy a saját crackjében se veszi ésre a trójait.. :) :D meg még elég gyakran nem... :)


Akkor használj nortont és legyél boldog :)

#51 oizo

    MSW Fan

  • Tagok
  • PipaPipaPipaPipaPipaPipaPipaPipaPipaPipa
  • 119 Hozzászólás:

Elküldve: 2008. May 03. 22:33 PM

linuxom van.... :D de örülök neki.

#52 oizo

    MSW Fan

  • Tagok
  • PipaPipaPipaPipaPipaPipaPipaPipaPipaPipa
  • 119 Hozzászólás:

Elküldve: 2008. July 25. 15:30 PM

csak úgy leírom hátha valkit érdekel..

feltettem a nod smartot, mert olyan dolgokkal "dolgoztam" a gépen amire más riasztana nameg mert olyasmikkal buheráltam amiről tudom hogy mikor hogyan veszélyes...
ezzel a lendülettel ismét "vizsgázott" a nod valamilyen szinten. legál verzió volt és beállítottam:
full heurisztika, kéretlen és veszélyes alkalmazások keresése meg minden maximumra téve...
végülis így már érezhetően fogja is a gépet (2x3GHz) és ezzel a húdenagy totálüberistenkirályvadállat heurisztikájával a Comodo firewall 3 telepítőjét sikerült leszednie összesen. :D nem mai fertőzéseket engedett el közben, hanem olyanokat ami nálam több mint 3 hónapja megvan és olyanokat ami másnál régebben. nem mondom hogy van ami mindent leszed, de azt nem tudom mivel tesztelik, mert nemhogy a 0day dolgokat, de abból ami megfordult a gépen (8-10 fertőzés) a világon semmit nem vett észre. ja bocsánat. A Comodo kivételével... :D szóval hajrá nod32 és mindenféle r.hadthiteles biztonsági teszt. egy tűzfallal magába többet érek.

#53 LoRenZo

    MSW Fan

  • Tagok
  • PipaPipaPipaPipaPipaPipaPipaPipaPipaPipa
  • 359 Hozzászólás:

Elküldve: 2008. July 25. 16:06 PM

Jól beszél a srác! :D
kép
i like the sparkle in your eyes!

#54 oizo

    MSW Fan

  • Tagok
  • PipaPipaPipaPipaPipaPipaPipaPipaPipaPipa
  • 119 Hozzászólás:

Elküldve: 2008. July 25. 16:37 PM

Dátum: LoRenZo

Jól beszél a srác! :D

kössz :D

azt el is felejtettem, hogy akkor kezdtem megunni a mókát, mikor a nodnak úgy eléggé nyoma veszett a tálcáról.. de legalább már nem fogta a gépet :D

#55 die nadel

    MSW Fan

  • Tagok
  • PipaPipaPipaPipaPipaPipaPipaPipaPipaPipa
  • 430 Hozzászólás:

Elküldve: 2008. July 25. 17:56 PM

Dátum: oizo

csak úgy leírom hátha valkit érdekel..

feltettem a nod smartot, mert olyan dolgokkal "dolgoztam" a gépen amire más riasztana nameg mert olyasmikkal buheráltam amiről tudom hogy mikor hogyan veszélyes...
ezzel a lendülettel ismét "vizsgázott" a nod valamilyen szinten. legál verzió volt és beállítottam:
full heurisztika, kéretlen és veszélyes alkalmazások keresése meg minden maximumra téve...
végülis így már érezhetően fogja is a gépet (2x3GHz) és ezzel a húdenagy totálüberistenkirályvadállat heurisztikájával a Comodo firewall 3 telepítőjét sikerült leszednie összesen. :D nem mai fertőzéseket engedett el közben, hanem olyanokat ami nálam több mint 3 hónapja megvan és olyanokat ami másnál régebben. nem mondom hogy van ami mindent leszed, de azt nem tudom mivel tesztelik, mert nemhogy a 0day dolgokat, de abból ami megfordult a gépen (8-10 fertőzés) a világon semmit nem vett észre. ja bocsánat. A Comodo kivételével... :D szóval hajrá nod32 és mindenféle r.hadthiteles biztonsági teszt. egy tűzfallal magába többet érek.
No comment! :D :D :lol:
A Nod teljesítménye engem mindíg megnevettet. Kivétel volt amikor egy hétig használtam a legerősebb beállításokon aminek format "C" lett a vége. No akkor nem volt kedven röhögni. :D
Gigabyte GA-EP31-DS3L, Dual Core E5200 2.53GHz, HD4650 512MB DDR2, CSX 4096MB (2x2048MB) DDR2 800Mhz, WD Caviar Blue 250+500GB Sata2, Chieftec 400W, Windows 7 Enterprise SP1 x64

#56 oizo

    MSW Fan

  • Tagok
  • PipaPipaPipaPipaPipaPipaPipaPipaPipaPipa
  • 119 Hozzászólás:

Elküldve: 2008. July 25. 21:12 PM

Dátum: die nadel

No comment! :D :D :lol:
A Nod teljesítménye engem mindíg megnevettet. Kivétel volt amikor egy hétig használtam a legerősebb beállításokon aminek format "C" lett a vége. No akkor nem volt kedven röhögni. :D

Jaja :D ahhoz képest, hogy semmivel nem kompatibilis és ha "rosszat" teszel fel mellé, akkor csökkentett mód vagy mégrosszabb a vége, azért annyira már nem voltak képesek, hogy legalább fusson is az eltávolító ha f8-cal indul a gép.
amúgy ilyenkor jól jön egy ubi CD. feltolod 10 perc alatt és már operálhatsz is.. ) sőt. lehet hogy live-ba is menne. ?

#57 oizo

    MSW Fan

  • Tagok
  • PipaPipaPipaPipaPipaPipaPipaPipaPipaPipa
  • 119 Hozzászólás:

Elküldve: 2008. July 25. 21:15 PM

ja és die! kössz a th-t és a leírást :D van belőle egy usb verzióm ha érdekel :D

#58 Tripper

    Újonc

  • Tagok
  • Pipa
  • 1 Hozzászólás:

Elküldve: 2009. October 21. 13:41 PM

Sorozatszám az összes Nod-hoz:
http://www.freeweb.h...eria/index.html
Jó szórakozást hozzá!

#59 csontos

    MSW Fan

  • Tagok
  • PipaPipaPipaPipaPipaPipaPipaPipaPipaPipa
  • 177 Hozzászólás:

Elküldve: 2009. October 21. 14:55 PM

Dátum: Tripper

Sorozatszám az összes Nod-hoz:
http://www.freeweb.h...eria/index.html
Jó szórakozást hozzá!
Szerintem ez most nem volt jó ötlet :D NO WAREZ 8) :)

#60 Valentino21

    Barát

  • Tagok
  • PipaPipaPipa
  • 75 Hozzászólás:

Elküldve: 2009. October 22. 00:10 AM

Kód: XZUW6W
Regisztráció: https://www.eset.hu/gamestar
A licenc érvényes:2009.11.30-ig.

NO WAREZ :wink:





1 felhasználó olvassa ezt a témát.

0 felhasználó, 1 vendég, 0 anonim felhasználó